Mahākāśyapa (vegán) története, 5/10 rész

Szóval, mindent, amit másokért teszel, vigyázz, viselni fogod a karmát. Nem lehetséges, hogy segítesz valakinek és karmamentes leszel. Ez nem így van. Valahogyan el kell viselnetek majd valamennyit.

Van egy történet Indiában. Egy ember egy Mestertől megtudta, hogy ne adjon semmit a szegény embereknek vagy a rossz embereknek, mert szegény lesz, vagy maga is a pokolra kerül azokért a bűnökért, amelyeket azok az emberek, akiknek segít, elkövettek. Ó, az az ember ugrándozott és azt mondta, „Ó olyan jó, olyan jó, olyan jó. Mindenki boldog és szabad lehet, és mindenkinek megvan, ami kell neki; egyedül én mehetek a pokolba. Ez egy nagyon jó ajánlat, jó üzlet”. Tehát attól függ, hogy ki hallotta, és ki, mit akar tenni, kinek, ebben a világban.

Ezért a Mesterek, Ők nem bánják. Tudják, hogy a munkájuk nehéz, és tudják, hogy a szenvedésük nagy lesz, állandó, könyörtelen, minden nap, különböző helyzetekben, vagy néha még a pokolban is; vagy néha egy alacsonyabb szinten, mint az asztrális szint, vagy büntetve itt a Földön! De Ők csak teszik, mert nem tehetik meg, hogy ne tegyék.

Van egy történet egy Mesterről és egy tanítványról, akik egy csónakban keltek át a folyón. De a Mester meglátta, hogy egy skorpió-személy küzd a vízben, ezért kinyújtotta a kezét, hogy felvegye a skorpió-személyt, és megpróbálta betenni a csónakba, hogy a skorpió-személy ne fulladjon meg. Ekkor a skorpió-személy megcsípte Őt, aztán valahogy visszaugrott a folyóba, visszakúszott a folyóba, és újra küzdött. És a Mester kinyújtotta a másik kezét, hogy visszahozza. És akkor ugyanez történt megint: megcsípte, és a skorpió-személy megpróbált kimászni, hogy elmeneküljön. De amikor kimászott a csónakból, ismét a folyóba esett. A Mester tehát kinyújtotta a kezét, hogy újra felkapja a skorpió-személyt.

A tanítvány megállította Őt, megfogta a kezét, és azt kérdezte: „Megint meg fog csípni Téged a skorpió-személy?” A Mester így szólt: „Igen, meg fog”. Erre a tanítvány megkérdezte Tőle: „Miért csípne megint meg Téged?” Erre a Mester azt mondta: „Az a természete, hogy azt tegye.” Erre a tanítvány megkérdezte a Mestert: „Akkor miért próbálsz továbbra is segíteni neki? Meg fogsz sérülni, és ő megint meg fog marni Téged”. Erre a Mester azt mondta: „Mert az a természetem, hogy ezt tegyem. Ha a skorpió-személy nem tudja abba- hagyni, nem tudja szabályozni a saját természetét, én magam sem tudom szabályozni a saját természetemet. Nem lehetek rosszabb a skorpió-személynél. A skorpió-személy azt teszi, amit tennie kell; én azt teszem, amit tennem kell.”

Ez nagyon vicces, de nagyon szomorú. Ezért szenved sok Mester. Örök idők óta soha nem volt jó életük. Az Úr Jézus brutálisan halt meg a kereszten, és apostolai, a tizenkét legközelebbi apostol is brutálisan halt meg. Istenem, nem tudom, hogyan tudnak az emberek ilyen dolgokat tenni. Talán nem emberek voltak; démonok szállták meg őket, vagy ők maguk a démonok reinkarnációi. Ez nagyon is lehetséges. Ahogyan egy Szent is reinkarnálódhat a Földön, úgy a démonok is inkarnálódhatnak a Földön. Az Univerzum Alsó Régiójában így van ez. Adósok vagyunk az összes Mesternek, időtlen idők óta, Akik megmentenek minket, időről időre, újra és újra.

Térjünk vissza Mahākāśyapához. Házasságkötésük után a feleség nagyon vágyott arra, hogy talán elszökjön vagy valami ilyesmi, hogy találjon egy Mestert, hogy gyakoroljon, hogy megszabaduljon, hogy megvilágosodjon. De Mahākāśyapa azt mondta neki: „Csak várj még egy kicsit. Nem hagyhatjuk csak úgy ott a szüleinket”. Ő nagyon engedelmes és jó fiú is volt. Néhány év múlva a szülők meghaltak. És akkor a fiú, Mahākāśyapa eladta az összes ingatlant, és megosztotta a szolgákkal, akik már fiatal kora óta a szülei házában dolgoztak, és a környékbeli szegényeknek is odaadta, csak egy keveset hagytak, ami elég az életben maradáshoz. Aztán Mahākāśyapa azt mondta a feleségének: „Az út hosszú és rögös odakint, ezért Te maradj itt. Várj meg engem. Ha találok egy Mestert, visszajövök Érted.”

Mahākāśyapa tehát tovább ment, mindenhová elment, és sok úgynevezett Mestert talált, de nem érezte, hogy elég méltóak lennének Hozzá. Aztán egy nap találkozott Shakyamuni Buddhával, és néhány beszélgetés után már tudta, hogy Ő az. Annyira vágyott arra, hogy a tanítványa legyen. Letérdelt a földre, és könyörgött érte. Így lett Buddha tanítványa, szerzetes. És akkor olyan boldog volt, tanult Vele, koldulni ment, majd tanult és meditált. Minden olyan jó és békés volt; pont olyan volt, ahogyan akarta. És pillanatok alatt Arahanttá vált.

De mivel már előtte is csak naponta egyszer ment ki, koldult és evett, ezért amikor követte Buddhát, ugyanígy folytatta. Buddha pedig megdicsérte Őt. Mahākāśyapa, amikor már nagyon öreg volt, Buddha még azt is tanácsolta neki, azt mondta neki, hogy jobb ételeket kellene ennie velük, a Sangha szerzetesekkel, hogy jobb egészségben, jobb testben legyen. De Mahākāśyapa azt mondta, hogy nem, nem teheti. Annyira hozzászokott a napi egy étkezéshez, hozzászokott ehhez a fajta fegyelemhez, a 13 fegyelmi szabályhoz. Tehát nem tudott változtatni. Ezért a Buddha azt mondta: „Oké, jól van, jól van. Maradhatsz így, amíg jól vagy”. És Mahākāśyapa rendben volt; és még mindig rendben van.

És nagyon hálás vagyok Neki. Szeretném még egyszer elmondani Neki, hogy nagyon, nagyon nagyra becsülöm Buddha śarīra ajándékát. Nem tudom, hogyan találjak szavakat arra, hogy kifejezzem, mennyire nagyra értékelem. És Mahākāśyapa küldött nekem egy tálat is, egy alamizsnás tálat, egy kolduló tálat és néhány kis darab sárga ruhadarabot.

„Mahākāśyapa még mindig szamádhiban ül a Csirkeláb-hegyen és várja, hogy Maitréja Buddha megjelenjen a világban. Ekkor átadja Maitréjának azt a tálat, amelyet a Négy Mennyei Király adott Shakyamuni Buddhának, és amelyet Shakyamuni Buddha adott Neki, és az Ő munkája ebben a világban befejeződik.” ~ A Tiszteletreméltó Hszüan Hua (vegetáriánus) Mester megjegyzése az Arhatok Gyülekezete Szútrához (Az Amitábha szútra)

Ezúton szeretnék köszönetet mondani Mahākāśyapának, hogy olyan kedves volt hozzám. Korábbi életeinkben barátok voltunk és jók voltunk egymáshoz, összeillők voltunk. Köszönöm Neked a Buddha ereklyéit. Köszönöm a tálat, az alamizsnás tálat, a kolduló tálat a szerzetesnek. És köszönöm Neked a gyönyörű sárga ruhadarabokat is. De azt hiszem, egyiket sem tudom használni ezen dolgok közül, amelyeket hoztál. Az ereklyék túl értékesek, hogy csak úgy másra használjam. A tálat pedig, azt hiszem, megtartom emlékbe. Aggódom, hogy ha evésre használom, akkor véletlenül, valahogyan tönkremehet. Szóval szeretném megtartani emlékbe és tiszteletadásra.

És manapság nem viselhetsz jiāshāt, szerzetesi köntöst, és nem járhatsz koldulni a tállal. Nem. Manapság nagyon nehéz így élni, hacsak nem valami nagyon hívő buddhista országban vagy - Indiában, Sri Lankán, Âu Lạc-ban (Vietnam), vagy Burmában, stb. Amott megértik a buddhizmust, és tudják, ha ételt akarsz. De Mahākāśyapának meg kell értenie, a Buddha is megérti, hogy a mi időnkben nagyon nehéz koldulni menni, különösen egy nőnek, és már nem vagyok olyan fiatal, így csak napi egyszer étkezem a házban, és annyi házi feladatot kell elvégeznem belül, kívül. Szóval ha folyton elmennék, koldulnék és visszajönnék, nem hiszem, hogy ez nekem kényelmes lenne, habár azt a szabad életet olyan nagyon, nagyon, nagyon szeretném!!!

Photo Caption: Köszönet Istennek, Aki szépséget és erőt ad nekünk a gyógyításhoz!

Kép letöltése